Saisei

Szajuri szan küld egy jó éjt csókot minden olvasójának, fejet hajt, és aludni készül...

Erre a blogra mindig megnyugodni tér, hogy kicsit átjárja az a megnyugtató érzés, amit ezen a blogon talált anno. A blog, ami ismét bebizonyította, hogy tud érdekeset is mutatni, csendben, feltűnés nélkül.

Szeretett itt lenni, és nem akart senkit sem megvezetni az első pár gondolattal, amiről nem tudták, kitől származik.

Ez az 50. bejegyzés itt, rövid életű, de érzelmekkel teli blog volt, ahol olyan oldalát mutathatta meg, amit senki sem láthat azóta sem, és amit egyvalaki hozott ki belőle.

Tetszett ez az oldal is, talán valaki más is értékeli majd az ilyesmit!

Van egy zenelistám a youtube-on. Mindenféle témájú zenék vannak ott, hangulatomtól függően.

Véletlenszerű sorrendben játssza le őket a program a listáról...

Épp a hangulatomhoz igazodott, érdekes!

Poets of the Fall - Late Goodbye

Dj Sammy - Heaven 911

Sad piano song 2

Rá tud keresni, akit érdekel, én most nem tudok linkelni.

Lefekszem aludni, hogy múljon ez a pillanatnyi visszaesés. Talán csak a fáradtság hozott újra ide, vagy a régi emlékek?!

Nincs olyan nap, hogy senki ne nézne be hozzám. Talán csak véletlenül is, de erre téved.

Vajon mi lehet az okat? Nem akarom tudni, de köszönöm!

Köszönöm, hogy gondolsz rám minden nap, bárki is vagy!

Szeretném egyszer azt mondani egy férfinek, hogy szeretlek. Szeretném, ha a szemembe nézne, és azt a választ kapnám, hogy én is szeretlek.

Érdekes, hogy előbb megvalósul az életemben, hogy tengert lássak, mint hogy valaki ezt mondja nekem.

Szomorú? Egy könnycsepp lecsorgott az arcomon, lefekszem, és holnap nevetve kelek fel.

Közben a szívemet valami szorítja, talán azért, hogy ne törjön össze megint.

Nem hagyom! Soha többet. Bezártam. Így lesz jó.

Szajuri még mindig itt van valahol benn, és szeretne kitörni. Szeretnék néha gyengéd, törékeny nő lenni, akiről úgy érzik a férfiak, védelmezni, óvni kell, és mernek közeledni hozzá.

Biztos vagyok abban, hogy, a néhány undorító férget leszámítva ez nem az alkaton múlik. Valami más van itt benn, ami miatt megközelíthetetlen vagyok.

Vajon mi lehet...

Ígérem, nem kérnék sokat az élettől. Csak egy kis törődést...

Most már bárkitől jól esne. Nem kell szerelem, szex, barátság, csak valaki beszélgessen velem élőben egy-két órát.

Az sem érdekel, ha igazából nem is érdekli, miről beszélek. Csak egy kicsit törődjön velem valaki... :(

Ha nem kérdezem meg a barátaimtól, mi van velük, felém sem néznek. :S

Én miért nem állok neki hisztizni, hogy hallo, itt vagyok, te ugyan mikor kérdezted meg utoljára, hogy vagyok?

Én inkább csak elvagyok magamban. Nem panaszkodok, inkább elbújok erre a blogra, úgysem olvassa senki.

Utálom, hogy panaszkodós blog lett mindkettőből.

Az elején, amikor elkezdtem írni, elhatároztam, hogy nem ilyen lesz, mégis ilyen lett. :S

Le kell erről szoknom, de sürgősen. Ha egyedül kell felállnom, és összeszednem magam, akkor egyedül fogom megtenni. Csak így kicsit hosszabb, és nehezebb lesz.

Hülyeség, hogy az embernek nincs szüksége senkire, menni fog az.

Az ember társas lény. Aki nem igényli mások társaságát, az hazudik, vagy valami baja van.

Kérlek, ölelj meg! Nem kérek mást...

Itt tudok írni? A másik blogom úgy néz ki, haldoklik. -.-

Vagy a b13 haldoklik?

Nagy baj, hogy nem tudok egyetlen férfit sem hibáztatni, aki a @-a után megy, és a vizualitás jelenti a legfőbb szempontot számára, mert nem igazán vártam mást tőlük egész életemben.

Viszont megtört bennem valamit valami más... :S

Remélem, elmúlik.

Érdekes, hogy a korábbiakban írtam pár bejegyzést ugyanabban a témában.

Most láttam, hogy én megadtam magam, és elviseltem azt, hogy a többiek kedvelik a srácot, nem határolódtam el tőle, és sosem jelentettem ki, hogy márpedig vele végleg befejeztem.

Csak akkor történt ez, amikor már a barátnőm akart eltűnni miatta.

Viszont a többiek megtehetik ugyanezt. Ők most egyértelműen kijelentették, hogy nem akarják többé látni.

Én arra a kérdésre, hogy baj, ha jön? Sosem mondtam azt, hogy igen, baj. Kíváncsi vagyok, én milyen választ kapnék...

Rendben van, kissé zűrös a srác, és nem lehet rá számítani.

Én vagyok gyenge, hogy elfogadom az embereket olyannak, amilyenek, és csak a jót látom bennük?

Ez mondjuk elég gyakran előfordul férfiak esetében is. Bármekkora lúzer az illető, én valahogy mégis csak a jó tulajdonságait látom, a pszichopatáknál ugyanez. :D

Valahogy azt érzem, hogy az ilyen embereknek jó, ha olyasvalaki van mellettük, aki a jót értékeli, és nem cseszteti őket.

Persze mindig pofára esek. :)

De még mindig nem tanultam a saját hibáimból. Mert én akkor is szeretem megmutatni az embereknek, hogy jók is tudnak lenni, csak valamiért azt a részüket eldugják mélyen. Talán pont azért, hogy ne sérüljenek.

Én nem szoktam menekülni, elbújni a fájdalom elől, csak, amikor már fizikailag is felemészt.

Mondjuk most pont ez történt, de talán túl leszek rajta.

Pont ma mondta valaki magáról, hogy zsugori. Zsugori??? Akkor minek értékeljem azokat az ajándékokat, amiket kaptam tőle, nem kis értékben, amikor elvileg nem is számítottam neki?

Aztán csodálkozik rajta, ha nem értem a viselkedését!

Ezt fejtse meg valaki! :)

Érdekes, hogy 3 bejegyzés született erre a blogra az utóbbi időben, és mindhárom ugyanebben a témában...

Jó, ez azért is van, mert oda nem írhatom meg, arról túl sokan tudnak.

Viszont nem akarom, hogy ez ilyen központi, visszatérő probléma legyen nálam. Tennem kellene ellene!

Első körben én egyáltalán nem fogom keresni. Amire majd az lesz a kérdés, hogy most mi a baj...

Semmi! :S

Majd alakul, remélem! Szimpatikus, és a baráti társaság nem örülne, ha elvesztené, ebben biztos vagyok. Bár én ismertettem meg mindenkivel, de azért ez nem úgy működik, hogy bocs, én már többet nem akarok rólad tudni semmit, ezért a többiek is felejtsenek el.

Pláne úgy, hogy érzéseim alapján a többiekhez sokkal közelebb került.

Állítása szerint ez azért van, mert sokkal komolyabbnak tart a többieknél.

Na, ezen már nyavajogtam, nem fogok ismét...

Remélem, megint hamar elmúlik ez a hülyeség, megnézek egy filmet, most úgyis töltöttem párat. :)